Furcsa egy találkozó  volt de már mikor megláttam megtetszett, de ott nem nagyon beszélgettünk mert ideges voltam, és sietnem kellett. De másnap facebook-on bejelölt és elkezdtünk beszélgetni, egy szép napon találkoztunk  bár mire oda ért már az eső is esett és amíg haza értünk már szakadt is. Nagyon édes volt inkább odaadta a pulcsiját, hogy én ne ázzak szét és az nap este igen közel kerültünk egymáshoz. Aztán egyre többször találkoztunk és néha elcsattant néhány csók köztünk amiből a végén mindig veszekedés lett, ez így ment egy ideig mígnem egy még nagyobb veszekedés lett. Az én határozott bizonytalanságom miatt, de miután két napig nem beszéltünk rájöttem, hogy hiányzik és beszélnem kell vele. Egy rövidke veszekedés után kibékültünk aztán megint jóba lettünk. Egyik nap segítettem neki költözni és ott adtam át magam neki és azóta ö az életem értelme. Mára már lassan fél évesek leszünk és bár tudom, hogy az elmúlt napokban hibáztam, de rájöttem hogy nélküle nem lenne teljes az életem és nem is szeretném hogy nélküle kelljen élnem. Mert tényleg ö az életem értelme és tudom, nem vagyok egy minta barátnő de ezentúl tartom magam és nem hagyom hogy az agyam rávegyen olyan dolgokra amivel esetleg elveszíthetném öt.

Csók Szofi Hipochondria. <3

Lehet újra kezdem amit anno abba hagytam, de ha én így érzem jól magam akkor ebben senki nem tudd meggátolni. Szeretek így élni és így 5 hónap után rájöttem, hogy szükségem van rá. Hiányoztak ezek a napok, mikor random dolgokkal és barátokkal lehetek és felhőtlenül jól erezzük magunkat, bár mindig van valami ami miatt nem tökéletes egy nap de ezeket leszámítva ez egy nagyon jó nap volt. Csak sajnos ilyenkor jövünk rá, hogy mi mindennek lesz vége ha csak egy kicsit is hibázik az ember és mi minden jót fog elveszíteni. Pedig ezt én már tudom egy két napja, hogy mi történt és hogy miféle következményt von maga után, és nekem még is kellett ennyi idő, hogy ténylegesen eljusson az agyamig, hogy mi is lesz valójában, és emiatt ingerült és szomorú vagyok egyaránt de még is boldog az emlékektől, amik mindig is összefognak kötni bennünket. A mindennapi nevetés és a sok baromkodás örökre bennem él mint emlék, de mint mindennek sajnos végett kell érnie egyszer. Ezen már meg sem lepődök hiszen az elmúlt két évben annyi ilyen történt már, hogy néha már nem tudom lekezelni, de azért még is fáj és könnyes a búcsú. 

Azt hiszem ennyi csók Szofi Hipochondria.<3