Megvilágosított az utóbbi egy hónap szó szerint is, elsősorban tisztábban látok, mint eddig, másodsorban de szőkébb is lettem, de ez már részlet kérdése. Majdnem egy hónap telt el, hogy nem szakítottunk, de szerintem itt már senki nem tudta, hogy mi most éppen, hogy vagyunk, mert ugyan úgy találkozunk együtt voltunk, elvoltunk. Találkozgattam addig másokkal, kicsit körül néztem, de senkivel nem éreztem igazán jól magam. Mikor vele voltam boldog és nyugodt voltam, mikor nélküle akkor csak keringtem a nagyvilágba és hiányzott egy részem. Mikor kimondtam, hogy legyen vége, úgy gondoltam, hogy majd az érzések úgyis elmúlnak, és hogy vagyok olyan erős, hogy ne sérüljek, és tök lazán átlépjek ezen a kapcsolaton. De rá kellett ébrednem, hogy a szívem még mindig érte dobog minden egyes nap, és nélküle nem vagyok ugyan az az ember. Ma hajnalba mikor lefeküdünk aludni egyfajta megnyugvást, éreztem és iszonyatosan nagy boldogságot, reggel mikor felébredtem az illatát éreztem, a karjai melegét és másra már nem is vágyom csak mellette, ébredhessek minél többször. Egymás mellett leszünk, és mindenben segítünk egymásnak és kiállunk a másikért. Ő a mindenem és tényleg. Sokszor mondtam már ez igaz, de most így érzem, így is gondolom és most már mutatni is, fogom nem csak mondani.

Na ennyi csók Szofi Hipochondria.<3

Csak hogy lássátok miről beszélek..:)

9 hónapja még nyíltan állítottam, hogy nekem nem kell kapcsolat, és most 9 hónap után talán megint eljött az-az idő  mikor ki kéne ezt mondanom. De félek, megváltoztam ez alatt a 9 hónap alatt és már nincs meg az a magabiztos személyiségem és az, aki egyedül még jól érezné magát, nagyon nagy a bizonytalanság, visszagondolva erre a 9 hónapra nagyon sok szép emlékem van, de már túlságosan erőltetettnek tűnik ez nekem. Azt nem tudnám elképzelni, hogy többet ne beszéljek vele, mert attól függetlenül, hogy én ezt már nem igazán tudom folytatni, attól még nekem ő nagyon fontos marad, és tartani szeretném vele a kapcsolatot. Talán ha idővel úgy gondoljuk és Isten is, úgy akarja megint egymásra, találunk. De a tény, hogy ő sem ugyan olyan, mint volt és mindketten olyan irányba változtunk, ami a másiknak nem tetszik. Elszomorító mikor arra gondolok, hogy ez a fejezet lezáródik előttem, de így  talán jobb lesz. Mindketten visszatérhetünk saját magunkhoz, és a körülöttünk lévő "problémákat, feladatokat, elvárásokat" teljesíteni tudjuk. Szükségem van most a szabadságomra, mert most sok minden összejött és ahhoz kell az idő és szabadság és ezt így egy ilyen kapcsolatban, nehezen tudom megvalósítani. Remélem, hogy ha ez lesz a végleges döntés se fog megutálni, és teljesen eltaszítani magától.

Csók Szofi Hipochondria.<3