Hát most egy jó ideig nem írtam nektek, mert nem nagyon voltam itthon, július 24.én elmentünk Horvátországba, ahol eleinte nem volt kedvem menni, de végül is, nagyon is jól éreztem magam. Ugyan ott voltunk, ahol tavaly (leablog.blog.hu/2010/07/12/horvathorszag) csak most nem hatan, hanem akiknek a nyaralójában voltunk annak az unokája is jött (Máté). Hát most nem volt időm, hogy mindennap írjak de, azért tudom mik történtek, mondjuk, kezdjük ott, hogy hét napból négy napot esett az eső és három napot tudtunk strandolni, voltunk a KRK-en megint jó feketék lettünk, meg voltunk bent városban többször is. Szombaton még este is bementünk Mátéval ketten hát igen kész voltam. : P Vasárnap korán keltünk és indultunk haza és hát kicsit se voltam álmos, áh dehogy. : P De ott minden este nagyon jó volt a hangulat, kártyáztunk, iszogattunk, bömböltettük a zenét, jó volt. *-* Majd haza jöttünk 31.én olyan nyolc körül értünk haza akkor már nem mentem sehova bár örültem, hogy látra állhatok már. Hétfőn mikor azt reméltem, hogy majd aludhatok délig hát nem teljesen jött össze, mert mentünk Abonyba az "állatkertbe" egy három hónapos kis oroszlánhoz. Ott nagyon jó volt Anyuval, Atosszal, Fannival és Dayanával. Hát nagyon aranyosak voltak z állatok. *-* Mikor anyu simogatta Buborékot, akkor becsukta a szét és elkezdett könnyezni hát nagyon drága volt. : $ Majd utána még elmentünk enni, onnan meg vissza Budára vettük az irányt be apu irodája felé onnan meg mentünk a Kolozsi térre onnan, pedig haza, aztán úgy volt, hogy találkozom Vanival de, öt meg nem engedték ki szóval az este maradék résztét a másnap tervezésével töltöttem.
Kedden reggel olyan 9körül keltem, hogy meg tudjam beszélni anyuval, hogy akkor találkozom Danival a Westendbe majd, megyünk ki Margit szigetre. Hát így is már majd nem lettem kész de még Vanihoz át kellett mennem, hogy oda adjam neki a nyakláncot, amit vettem Horvátországba, meg hogy elkérjem a pólóját. : $ Majd anya hívott, hogy lent van a boltnál, és hogy megy be a városba, és akkor bevisz engem. Hát be is, mentem vele időben oda is értem majd Danival elvoltunk mikor mentem már 4es 6oshoz megláttam Arkent (régi ismerős) picit beszéltem vele, majd mentünk tovább mikor megláttam GST-t és majdhogy nem a nyakába ugrottam úgy megörültem, mikor megláttam. :$ Akkor végül is, vele is beszéltem pár mondatott és mentünk tovább. Dani utána közölte velem, hogy ö haza felé elindul, hát mondom oké és akkor elváltunk, majd én még visszamentem kicsit GST-ékhez hogy tudjam mizujs. Aztán mentünk együtt Széna térig ők ott leszálltak és meg mentem tovább haza. Aztán még este megbeszéltem apuval, hogy lemegyek vele másnap Szegedre, és akkor Mátéval találkozom. Hát igen szerdán már fél hétkor keltem, meg kell jegyeznem kicsit se voltam fáradt... á dehogy. Aztán lassan elindultunk Szegedre le is értünk egyben majd apa "átadott" Máténak és mentünk ide-oda össze-vissza majd nem fél szegedet végig vártuk. Az egyszer biztos, hogy nem unatkoztam, és hogy jól éreztem magam, és nagyon köszönöm, hogy ott lehettem. Hát haza fele már az autópályán elégé állt a sor és hát nekem már a fejem is kint volt az ablakon, mert már kicsit untam, hogy nem halad a sor, viszont a zene az ordított. Szóval azért jó volt. Itthon már csak ettem, meg gépeztem kicsit, de már olyan fáradt voltam, hogy olyan fél tizenegykor el is mentem aludni és reggel tizenegyig fel se keltem. : $ Majd miután sikerült kikelni az ágyból, reggeliztem, majd elmentem hajat mosni utána meg elmentünk Dayanával és Fannival moziba és meg néztük a Koszorús lányok című filmet nekem részemről ez a film is tetszett. Aztán haza jöttünk és most itt vagyok. : P
Na azt hiszem mára ennyi, kaptok még egy kis zenét sok ő a szerelmem.*-* Na sziasztok csók Szofi Hipochondria<3