Hát nem is tudom már mikor írtam egy levelet valakinek.. Nevet most nem mondok.. De még mielőtt odaadhattam volna neki, eltűnt. Azt hittem elveszett vagy valahol elhagytam, és ahogy ma pakolgattam a papírokat a szobámba rátaláltam és elolvastam és minden eszembe jutott... Nem részletezem de az biztos, hogy egy szép kapcsolat volt. Most nem mondom, hogy vissza csinálnám mert ennek így kellett lennie egy szép befejezés veszekedés nélkül. Csodálatos és a legszebb, hogy a ami napig is jóban vagyunk. Na de mindegy ennek a levélnek a tartalmát le is írom bár nem tudom miért talán mert tetszik.. Meg mert szeretem néha újra idézni a múltat. 

" Nem feledem mikor először találkoztunk hónapokkal ezelőtt. Sokat beszélgettünk.. majd azon vettük észre magunkat, hogy nem bírjuk ki, hogy ne lógjunk egymáson, vagy hogy éppen ne legyünk együtt. Hatalmasokat nevettünk, láthatatlanul fonódtunk bele egymás életebe. Tudtam, hogy nem akarlak elveszíteni mert veled annyira természetes minden és annyira jó.. s te jelentetted a támaszt mikor az élet lefáraszt.. Én elkezdtem a mondatott te befejezted.. és egy-egy szóból tudunk, hogy milyen hangulata van a másiknak és hogy éppen mire gondol. Imádom azt az érzést, hogy ismerem minden rezdülésedet. Jó érzés, hogy szeretlek és te viszont szeretsz és tudom hiába vagy távol, tudom hogy neked is hiányzom. =("

hát igen ez szép és jó volt, de mára már mindketten mást szeretünk és egymást is nagyon barátilag. Na de mára ennyi Sziasztok csoki Szofi hipochondria<3